A 11-es magyar faktos csoport rendhagyó órán vett részt hétfőn délután a Természettudományi Múzeumban, ahol Kelemen tanárnő vezetésével próbáltuk kideríteni, hogy az író hiteles képet fest-e a pliocén korról a Fekete gyémántok első fejezetében, vagy csak meglódult a fantáziája... Ha tudni akarod a választ, olvasd el azt a részt, és menj el te is a múzeumba! Mi már tudjuk. ;)
A DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – a gimnáziumunk imázsfilmjét választotta AZ ÉV DIÁKVIDEÓJÁNAK! :)
A bringás vándortábor az egyik legélvezetesebb tábora a sulinknak. Idén júliusban Tokaj városából indulva tettünk meg egy körtúrát. A Tisza folyóval is többször találkoztunk, de közel nem annyiszor, mint a zempléni hegycsúcsokkal, amiket mind megmásztunk. Több vár (Boldogkőváralja, Regéc, Füzér, Szabolcs) és különféle emlékhelyek akadtak utunkba és még a hollóházi porcelánmúzeumot is meglátogattuk.