ÚJBUDAI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM
...ahol jó lenni
Alkotópályázat 2018' :: 2019-03-10

III. hely: Varga Lili

Aznap éjjel, karácsonykor, fehér hó hullott alá az égből. Ezüstösen csillantak meg a pelyhek a holdfényben, és fehér paplannal terítették be az egész várost. A házak ereszeiről nyelvekként lógtak a jégcsapok. Egy fiatal fiú térdelt a hóban az egyik ilyen házikó oldalában. Arcát pirosra csípte a hideg, haja kócosan lógott csillogó barna szemeibe. Térdei előtt megviselt kalap hevert a hóban, jobb oldalán szeretett macskája szuszogott a téli hidegben.

A fiúcskán csupán elnyűtt kabát volt, kezeit megcsípte a dér. A fiú énekelt, angyali hangon, talán még odafent is meghallották az égiek. Ezt már csak abból is gondolta, hogy egy férfi felfigyelt az édes dalra, és néhány gyűrött bankót csúsztatott a kisfiú kalapjába.
- Istenemre mondom, olyan gyönyörűen énekelsz, megérdemled, hogy finomat egyél és finomat igyál, úgy, mint egy úri gyerek, aki ebben a házban lakik. – mondta az öreg, majd kellemes karácsonyt kívánva, tovasietett.
A fiú sokáig nézegette a bankókat, szájában összefutott a nyál, ahogyan arra gondolt, milyen jót fog lakomázni a kapott pénzből.
- Pulykacombot fogok venni. Meleget. Talán még zöldséget is adnak ennyi pénzért. És puha párnára hajtom majd álomra a fejemet. Lúdtollasra. És meleg báránybundával fogok takarózni – mondta a macskának átszellemülten.
Fel is tápászkodott a fiú a földről, a sok térdeléstől teljesen elgémberedtek a lábai, a nadrágja pedig átázott. Ismert egy fogadót két utcasarokkal lejjebb, néha ott sajnálta meg őt a szakácsné, és odaadta neki a maradékot, amiért a kisfiú mindig nagyon hálás volt.
Ahogy sétált, talpa alatt ropogott a friss hó. Csizmája nem volt, lábfeje kékellett már a fagytól. Ahogy bicegett, oldalán a macskával, az egyik ház oldalában megpillantott egy koldus fiút, pont olyat, amilyen ő is volt. A gyerek teljesen összekuporodott, térdeit átkarolva próbálta őrizni a testének a melegét. A mi fiatal fiúnk percekig nézte a koldust, majd megsajnálta.
- Jaj, szegény sorstársam! Egyedül ülsz itt ebben a hidegben, úgy remegsz, mint a nyárfalevél, pedig mégiscsak csak karácsony van! Csak nem ehetek jóízűen pulykát, zöldséget, hajthatom álomra a fejemet puha dunyhákon, ha tudom, hogy valaki itt fázik – mondta a fiú, és odalépett a koldushoz, majd néhány bankót csúsztatott a lábai elé. – Nem bánom, talán a zöldségre már nem marad pénzem, de majd ő jóllakik belőle. – azzal tovább is ment, hátrahagyva a koldust, aki boldog ámulattal vette kezeibe a pénzt.
Ahogy a fiú tovább sétálgatott, az egyik utcasarkon két idős embert látott feküdni, kabátjukat maguk alá terítették, hogy ne a friss hóban kelljen elaludniuk. A fiú megállt, s hosszasan nézte az időseket. Megszürkült tincseik ezüstös fonálként tekeredtek arcuk körül, szorosan egymás mellett voltak, úgy tartották egymásban az életet.
- Jaj, szegény sorstársaim! Ketten vagytok, és mégis oly kevesen ahhoz, hogy ne fagyjatok halálra ebben a fagyos éjszakában! Csak nem ehetek jóízűen pulykát, hajthatom álomra a fejemet puha dunyhákon, ha tudom, hogy valaki itt fázik – mondta a fiú, majd odalépett az idősekhez, és néhány bankót csúsztatott eléjük a hóra.
– Nem bánom én, ha nem lesz úri lakomám, majd valaki meleg hálóhelyen töltheti a Szentestét belőle – és a fiú továbbment, oldalán a macskával. A két idős boldogan csodálta a pénzt, végre nem kellett kint éjszakázniuk.
Ahogy továbbsétáltak, a kisfiú már nagyon fázott és nagyon éhes is volt. A macska is éhezett, keserves nyávogásba kezdett.
- Jaj, szegény sorstársam! Hát rólad megfeledkeztem. Hogyan is tehettem ezt, hiszen te mindig mellettem voltál, selymes bundáddal gyakran melengetted a hasamat a téli éjszakákon. Csak nem hajthatom álomra a fejemet puha dunyhákon, ha tudom, hogy éhezel – mondta a fiú, azzal a legközelebbi henteshez rohant, aki éppen akkor készült bezárni az üzletet. Szerencséje volt a fiúnak, hogy a hentes még oda tudta adni a maradék csirkeaprólékokat, a meglévő bankókért cserébe.
A kisfiú odaadta a húst a macskának, leszórta a fehér hóra, a szegény jószág pedig jóízűen nekilátott a finom falatoknak. A fiúnak azonban nem maradt több pénze. Lekuporodott hát a hentes boltjának fala mellé, és összébb húzta magán a kopottas rongyokat.
- Nem is bánom én, hogy nem maradt több pénzem. Valaki finomat eszik most, valaki meleg helyen aludhat, te pedig édes társam, életedben először jól is lakhattál – mondta a fiú, őszinte mosollyal az arcán. Már igazán álmos volt, így leheveredett a hóba.
Aztán énekelni kezdett. Csodaszép hangon, olyan szépen, hogy még az angyalok is meghallották. Leszálltak hozzá az égből, finom, fehér tollak hulltak a fiú arcára selymes szárnyaikból. Magukkal vitték őt, fel az égiekhez, ott aztán az Úrnak is énekelhetett, jót ehetett, jót ihatott, és puha dunyhákon hajthatta álomra a fejét.

1111 Budapest XI., Egry József utca 3. :: email: :: tel: +36 1 310-2948 :: OM: 102794