ÚJBUDAI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM
...ahol jó lenni
Ady egy pajzs – Interjú Farkas Franciskával :: 2019-11-10

A Zichy Szín-Műhely 2019. szeptember 30-án mutatta be gimnáziumunk tornatermében ADYnemADYde című darabját a költő halálának 100. évfordulója alkalmából. Az előadásban Farkas Franciska, az Aranyélet című sorozat sztárja is szerepelt. Vele beszélgettem a színműhely működéséről, Ady Endre megosztó személyiségéről, nem mellesleg a színésznő karrierjéről.

Befutott színésznő vagy, aki olyan filmekben, illetve sorozatokban szerepelt, mint a Victoria: A zürichi expressz, a Brazilok vagy az Aranyélet. Foglalkozol mással is a színészkedés mellett?

6 éve érzem úgy, hogy joggal mondhatom el magamról, főállásban foglalkozom a színészettel, de mellette drámapedagógusként is dolgozom. Emellett a Tudás Hatalom összművészeti csoportosulásnak vagyok alapítótagja. A Tudás Hatalom egy olyan projektünk, ami a korai iskolaelhagyásra hívja fel a figyelmet. A hátrányos helyzetű-, és roma gyerekek körében hívjuk fel a figyelmet a tanulás fontosságára a slam poetry és a hip-hop eszközével. Több videónk is készült már, a legújabb, a Talpra magyar most, pár napja lett bemutatva.

Hogyan kerültél kapcsolatba a Zichy Szín-Műhellyel?

Dolmány Attila kért fel, hogy Csinszkát játsszam az AdynemAdyde című kortárs, interaktív, edukációs darabban. Attila személyesen engem szeretett volna erre a szerepre, ami egy nagyon nagy dolog. Mind a mai napig szinte általános az, hogy ismert színészeket, sokkal nagyobb neveket is, mint az enyém, castingolnak egy-egy szerepre. Úgyhogy amikor felkérést kap egy színész, az komoly visszajelzés, hiszen kifejezetten vele szeretnének dolgozni. Nagyon meghatódtam, megtisztelő volt számomra, hogy végre valakinek eszébe jutott az, hogy eddigi karakterszerepeimből kiléptetve újfajta feladatot bízzon rám, és hogy végre igazán meg tudom mutatni, hogy hányféleképpen is tudok még játszani. Úgyhogy amellett, hogy jól esett, ebben a feladatban igazi kihívást találtam. A darab mondanivalója pedig a szívemből szól.

Ady magánélete miatt nagyon megosztó személy a nyilvánosság előtt, de irodalmi szempontból megkerülhetetlen. Mi a személyes véleményed róla? Hogyan viszonyulsz kicsapongó magánéletéhez, illetve költészetéhez?

Világunknak nagyon összetett a hozzáállása a művészemberekhez. Gondoljunk csak a nemrégiben kibontakozó “Me too” kampányra, ami mellett én teljes vállszélességgel kiállok. Ugyanakkor a Michael Jacksonnal kapcsolatos botránnyal már ellentmondásosabb a viszonyom. Hogy most a halála után nem is tudom már hány évvel, de tíz év legalább eltelt… Szóval ennyi év után valakinek éppen pénzre és hírnévre volt szüksége, és rájött, hogy „le tud húzni még egy darabot erről a csontról.” Ha most letiltatjuk a zenéit, tényleg nagyon megbüntetjük, nem?! Szerencsétlen már rég meghalt, miért csináljuk vele? Attól függetlenül hogy élt, ki mit pletykál, vagy ki mit gondol róla, a zenéi embertelenül fantasztikusak, ezt nem lehet elvitatni.
És Adyval is így vagyok. Nem lehet elvitatni a tehetségét, nem lehet elvitatni a táltosságát, a jóslatait, hogy milyen világosan látott akkor. Azt mondja: „Nagy az én bűnöm: a lelkem. Bűnöm, hogy messze látok és merek.”, meg amit elmondok a darabban is, hogy „legkülönb ember, aki bátor, s csak egy különb van, ki bátrabb.” A hideg ráz, mikor rágondolok, hogy mennyire szép és igaz, hogy minden egyes rendszerellenes verse kísérteties módon rettenetesen aktuális, még mindig, vagy már megint. Úgyhogy engem nem érdekel, hogy kivel hogy volt, foglalkozott-e a vérbajával, stb. Az utókor számára ez csupán egy érdekesség lehet.
Persze ha abban a korban női szemmel kellett volna Adyra néznem, azt gondolom, inkább messziről elkerültem volna. De akkor sem vitathatom el azt, hogy mennyire fantasztikus verseket írt. A költészete nem lesz attól kevesebb, hogy kicsapongó életet élt. Számomra nem vesz el sem Ady, sem más művészetéből, hogy magánéletét tekintve miként lehet megítélni. Egyszerűen nincs összefüggésben a kettő.

Mennyivel volt másabb egy gimnáziumban játszani, mint – mondjuk – egy igazi színházban?

Nehéz dolgunk volt nagyon. A színházban technikailag minden eszköznek megvan a helye. Amikor ott játszik az ember, a fény miatt, a technika miatt, a megemelt színpad miatt kényelemben érzi magát a színész. Mert tudom, hogy például kapok fényt, ami megerősíti a bejövetelemet. De amikor egy tornateremben vagyunk, ahol az akusztika semmilyen, beszorul a hang, nincs fény, vagy éppen besüt a nappali fény, holott ugye videóvetítést építettünk a darabba, ott lényegesen nehezebb dolgunk van. Persze az AdynemAdyde című darab annyiban azért különleges eset, hogy már kezdettől úgy készült, hogy majd sulikban játsszuk az említett körülmények között.

Miért lehet fontos a fiatalok számára, hogy találkozzanak Ady személyével és költészetével?

Nagyon fontos, hogy a színház segítségével megszólítsuk a fiatalokat, hogy adjunk a kezükbe olyan pajzsokat, amelyekkel fel tudják magukat vértezni. Szerintem ilyen pajzs Ady.

Hogy érezted magad a gimnáziumunkban? Milyen közönség voltunk?

Megmondom őszintén, egy kicsikét nehéz dolgom volt. Arra számítottam, hogy valamivel bátrabbak lesztek. De tudom, hogy az emberek általánosságban nem szeretik az interakciót egy színházban, mert ők nem azért mennek, hogy csináljanak valamit, hanem hogy végignézzenek egy előadást. Nyilván ez valakinek kellemetlen, de mi direkt beépítettünk a darabba egy improvizációs részt. Kvázi bemegyek órát tartani a diákok közé, hogy nyitottabbá tegyem, kicsit kinyissam őket a versekben való gondolkodás felé. Azt gondoltam, hogy interaktívabbak lesznek a gyerekek, de mivel drámapedagógus vagyok, ezért nem jöttem zavarba. Én kifejezetten szeretem, hogy „cseszegethetem” őket és addig nem voltam hajlandó továbblépni, míg meg nem szólaltak. Ezután már voltak, akik feltették a kezüket, többen meg is szólaltak, bátrabbak voltak.
Szóval alapvetően jó élmény volt nálatok fellépni. Ráadásul nagyon izgalmas is, hiszen az igazi színházban pénteken tartottuk a premiert, de mivel mindig is sulikba szántuk darabot, ezért úgy gondolom, igazából ma volt a premier. Az Újbudai Széchenyi István Gimnáziumban volt a darab igazi bemutatója.

Korcsmáros Zsófia (11. B)

Fotó: Schumy Csaba

Szerkesztette: Kelemen Krisztina és Kiss Tamás 

1111 Budapest XI., Egry József utca 3. :: email: :: tel: +36 1 310-2948 :: OM: 102794