A 12. évfolyam történelem fakultációs csoportja Nürnbergben járt, hogy a huszadik századi és középkori német történelemből elmélyítsék tudásukat. A tanulmányi kirándulásról Lapis Péter 12.C osztályos tanuló készített képes beszámolót.
Miután megérkeztünk Nürnbergbe, első utunk a városfallal körülvett Óvárosba vezetett. Rendkívül jól átadta a középkori hangulatot.
Az Óvároson belül először a Lorenzkirchét néztük meg. A templom gótikus stílusban épült.
A templom megtekintése után a város főteréhez mentünk, a Hauptmarkt-hoz. Itt található a Frauenkirche, azaz Miasszonyunk temploma. Híres a harang- és ,,báb”játékáról. A főtér másik nevezetessége a Schöner Brunnen, azaz Szép Kút. A kúton a Német-Római Császárság 7 választófejedelme látható, és a 14. században épült. A második világháború bombázásaitól a helyi lakosok mentették meg: egy betonkupolát építettek fölé.
A következő megállónk a Nürnbergi-vár, a Kaiserburg volt. A nagyszerű kilátás mellett, a várban található kiállításon betekintést nyerhettünk Németország történelmébe.
A hotelünk közvetlen a városfal mellett volt, így az ablakból az óvárosban tudtunk gyönyörködni.
Másnap első utunk az NSDAP pártépületéhez, a Dokumentationszentrum-ba vezetett. A múzeum felújítása miatt egy rövidebb, tömörebb kiállítást néztünk meg.
Kirándulásunkat a nürnbergi per helyszínén zártuk. A tárgyalóterem feletti kiállítás a per előzményét, folyamatát rendkívül gazdagon mutatja be. Emellett a második világháború ehhez kötődő eseményeit is összefoglalja.
A kirándulást szervezte: Néma-Regős Szilvia tanárnő